A pszichológus munkamódom

Az ember tapasztalati szakértő a saját életében. Az, hogy netán elakadt, még nem jelenti azt, hogy elvesztette a szakértelmét saját élete irányítása fölött. De ha benne vagyunk egy helyzetben, ak­kor az érzelmek annyira elöntenek bennünket, akár meg is béníthatnak, hogy nem látunk ki belőle, nem jut eszünkbe semmi kézzelfogható, megfelelő megoldás.

Emlékszem, amikor a pszichodráma önismereti ciklusában a saját problémás élethelyzetemet megjelenítve képtelen voltam konstruktív, új megoldást látni. Pedig a terapeuta, Dr. Erdélyi Ildikó mindent elkövetett, több módon is próbált segí­teni, hogy kimozduljak bemerevedett, szenvedéssel teli helyzetemből. De az érzéseim teljesen elöntöt­tek, vak voltam önmagamat tisztán látni.

Erre jó egy másik fej és szív, aki nincs belemerülve abba az e­móciómasszába, amibe én, és nem érdekelt semerre, így megítélése biztosan tisztább, építő jellegű lesz. Sokszor ezt meg tudja adni a párom, a barátnőm, a kollégám, vagy egy jó film, vagy egy könyv, egy jó színdarab! És ezáltal min­­dig tanulunk, sikerül előre lépnünk. Az élet dolgaiban való továbbképzés mindig olyan jó!

duckA Hitelességről:

Az évek során egyre fontosabbnak tartom a hitelességet. Lassan ez kerül az első helyre, amit egy emberekkel foglalkozó szakembertől elvárok.  Ezt nagyon éreztem Dr. Var­ga Pál mesteremnél: legyünk őszinték, bátran használjuk a saját élet- és szakmai tapasztalatainkat is a terápiában!

Dr. Harangozó Judit pedig mindig képes volt meglátni a jót a klienseiben, és kiemelni ezt! Mert gyak­ran nem is hisszük el, hogy miben vannak nagyszerű képességeink, sokszor csak azért, mert nekünk ez már olyan természetes!

Én is így dolgozom, ahogyan a mestereimtől tanultam. Nem nehéz! Igyekszem, hogy felismer­hetőek legyenek saját érzéseink, gondolataink, félelmeink, hogy lehetőleg mindig haladjunk a szívünk és a fejünk után – abból nagy baj nem lehet.

De ha ezek ellentétesek bennünk? És …  Ezt akkor inkább személyesen…!

Online konzultációra is van lehetőség, hívjon a részletekért!